Home Page Image

Történelem


 


A templomgondnokok és számadásaik

A soproni ferences kolostor középkori történetének két legbecsesebb forrása okvetlenül az a két német nyelvű számadáskönyv, amelyet a városi tanács megbízásából 1518 áprilisa és 1522 februárja között Gräzer Kristóf, 1524 januárja és 1527 januárja között pedig Moritz Pál vezetett mint templomatya vagy templommester (kirchvater-kirchmaister). A források a többi ferences rendház viszonylatában egyedülállók, figyelemreméltó részletességgel tudósítanak a kolostor mindennapi életéről, a rendházban és templomban zajló renoválási munkálatokról, a kolostor ingó és ingatlan vagyonáról, alkalmazottairól, bevételeiről és kiadásairól, egyszóval gazdálkodásáról. Egyben lehetővé teszik, hogy a rendház helyzetét a Mohács előtti években alaposan megvilágítsuk.
A templomgondnokság intézményének kezdetei Sopronban a város kegyurasága alatt álló egyházak tekintetében a 15. század közepére, míg a ferencesek esetében a 16. század elejére vezetnek vissza, létrehozása amellett, hogy a szerzetesek válláról levette a pénz forgatásának, a hivatalos ügyek intézésének és a gazdálkodásnak a terhét, a soproni tanácsnak betekintést engedett a kolostor életébe és szavatolta, hogy a város, illetve polgárainak adományai valóban arra a célra jussanak el, amire az adakozók szánták: a kolostor és a templom karbantartási munkálataira és misék mondására. A tanács által saját soraiból kinevezett gazdasági szakemberek tevékenysége inkább hasznot hajtott a kolostornak, ezért nem látom bizonyítottnak azt a feltevést, hogy az intézmény bevezetése egy "növekvő antiklerikális közegben" jött volna létre. 1504-ben a tanács a kolostor fölé még bizonyosan nem állított templomatyát, hiszen ekkor még a polgármester gondoskodott arról, hogy egy polgár építkezésre szánt tíz fontját a kolostor ne egészében készpénzben, hanem azzal egyenértékű építőanyagban - 2000 tetőcserépben, két köböl mészben, 35 "höbel"-ben, 100 padlótéglában és maradékként 17 schilling készpénzben - kapja meg. 1508-ban viszont Siebenburger Jakab tanácsos már templomatyaként számolt el a tanács előtt, és noha számadáskönyve nem maradt fenn, tudjuk, hogy ténykedését nem túl jelentős deficittel zárta.

A tanács kolostor feletti ellenőrzését tanúsító kimutatásokat - egyre rövidebb terjedelemben - egészen 1555-ig vezették.
A két számadás közül kétségtelenül az első értékesebb: a vélhetően már a számadás kezdete előtt a kolostor élén álló Gräzer Kristóf mészáros - aki a város legtehetősebb polgáraként többek között 1519-1523 között is polgármester - jóval több adatot jegyzett fel, az alkalmazottakat és megbízottakat általában név szerint említi meg. Moritz Pál kalmár - aki már 1522 februárjától templomatya, 1526-1529 között a város bírája, 1524-ben pedig az első magyarországi Luther-ellenes vizsgálat vádlottja4 - számadásának egyetlen előnye, hogy több napi dátumot őrzött meg. Ugyanakkor több számítási hibát tartalmaz, az 1526-os év számadása - érthetetlen módon - a többi esztendőnél nagyságrendekkel kevesebb adatot tartalmaz, több állandó bevétel hiányzik belőle, az alkalmazottak bérkifizetéséről szóló bejegyzései pedig hiányosak. A legjobban elemezhető évek így mindenképpen az 1519-1521, illetve az 1524-1525 közöttiek.
A templomatyák kinevezésükkel teljes fennhatóságot kaptak a kolostor anyagi ügyeiben, kezükbe folytak be a kolostor rendes termény- és pénzjövedelmei (haszonbérek, hitelkamatok, hegyvám), illetve a tanács és a polgárok adományai. Utóbbiakkal kapcsolatban ugyanakkor bizonyosnak mondható, hogy amíg a renoválásra szánt (pro fabrica vagy zum pau) adományok őhozzájuk, a liturgikus teendőkre szántak közvetlenül a gvardiánhoz és szerzeteseihez jutottak, hasonlóképpen a kifejezetten a testvéreknek ajándékozott tárgyakhoz vagy pénzhez. Nagy ritkán még a gvardián vagy valamelyik szerzetese is átadott kisebb összegeket a számadónak, ezek eredetéről azonban nem értesülünk, talán a hívektől kapott alamizsnát kell látnunk bennük. A kiadási oldalon még egyértelműbben mutatkozik meg a templomatyák sokirányú tevékenysége: élelmet, használati eszközöket, ruhákat és építőanyagot vásárolnak, mesterembereket bérelnek fel és fizetnek, felügyelik a kolostorban zajló munkálatokat és a szüretet, értékesítik a bort, egy ízben pedig a kolostor egyik szőlőjét is elidegenítik. Noha az esetek nagy részében személyesen vagy szolgáik révén ők intézték a rendház szükségleteinek ellátását, a szerzetesek viszonylag szabadon költekezhettek: ilyenkor a számadóra csak az adott árussal vagy mesteremberrel történő elszámolás maradt.

A testvérek »

 
 
   
  készítette: pgw.hu